Vajon miért van az, hogy amikor azt kérdezem coaching ügyfelektől, hogy miben tartják magukat tehetségesnek, akkor a legtöbben vagy a vállukat vonogatják, vagy zavartan nevetnek, de nem tudják megmondani.

Miközben abban mindig egyetértünk, hogy ha a tehetségük nem tudatosul bennük, akkor nagyon nehéz kibontakozniuk és szárnyalniuk.

Vegyük sorra, hogy mik ilyenkor a nehezítő tényezők:

1. A leggyakoribb az a belső kétkedő hang, ami valahogy így hangzik: „Ne viccelj! Nehogy már tehetségnek hívd, hogy diplomatikus vagy és el tudsz simítani nagy konfliktusokat is!” Ugyanennek a destruktív hangnak a másik formája ezt mondja: „Ebben semmi extra tehetség nincs, ilyet bárki tud!” Ezek a kételkedő, cinikus és megítélő hangok többnyire elérik céljukat: felemás lesz a viszonyunk a tehetségünkkel, és nem tudjuk tudatosan működtetni és tovább erősíteni ezeket a részeinket.

1. A mi kultúránkban az egyik legnagyobb tabutéma a dicsekvés. Ha nyíltan beszélnénk arról, hogy miben tartjuk magunkat tehetségesnek, sokunkban azonnal megjelenne a félelem, hogy a többiek önteltnek, gőgösnek, rátartinak, önfényezőnek, fennhéjázónak, elbizakodottnak, beképzeltnek, büszkének, egoistának tartanak majd, aki „fennhordja az orrát” és „miért nem néz már a tükörbe”. Minden tabutéma – a dicsekvés is – ugyanazt a hatásmechanizmust váltja ki bennünk: megállít bennünket, még mielőtt szembe mennénk ezzel a tiltással („Dicsekedni nem való!”). Ha szembe megyünk a tabu tiltásával, akkor gyakran perifériára kerülünk, vagy kirekesztődünk az adott közösségből, ami túl nagy veszélyt jelent számunkra.

1. A harmadik ok egy másik félelemhez kapcsolódik: ha nyíltan felvállalom a tehetségemet, akkor ki fogok tűnni a tömegből. A logika úgy folytatódik, hogy ha kitűnök a tömegből, akkor könnyen céltáblává válok, mások támadni fognak, esetleg kigúnyolnak vagy irigykedni fognak rám. Vannak olyan helyzetek, amikor ez abszolút igaz. Coaching ülésen ilyenkor két kérdést szoktam feszegetni. Az egyik, hogy biztosan jó környezetben vagy-e, ha így reagálnának a többiek a tehetséged megmutatására? A másik, hogy hol tartod azt az erőt önmagadban, amelyik elbírja, ha a külvilágból negatív reakciók jönnek feléd?

1. Végül, a legnehezebb indok a felelősséghez kapcsolódik. Ha elismerjük, hogy valamiben tehetségesek vagyunk, akkor belül, mélyen azonnal azt is tudjuk, hogy ezzel dolgunk van. Nem arról beszélek most, ami minden karriertanácsadó könyvben benne van, hogy csak azért, mert valami az erősségünk, nem feltétlenül kell annak megfelelő munkát végeznünk. Arról a tehetségről beszélek, ami egy adottság, ajándék, angoul gift. Mivel kaptuk, tudjuk, hogy az a dolgunk, hogy a világnak valamilyen formában visszaadjunk belőle. A magyar szótő is erre utal: tehet-ség. És sokszor ez az igazán félelmetes, mégpedig azért, mert kapásból nem tudjuk megmondani, hogy mit is tegyünk vele. Nagyon sok coaching folyamat ilyenkor mélyül be igazán, és itt indulnak el azok a gyönyörű és kreatív folyamatok, amiknek a központi kérdése mindig ez: Mit fontos létrehoznom, hogy ez a tehetség ne álljon meg nálam, hanem a világot tegye egy jobb hellyé?